Vízkeresztkor nyilvánították ki Jézus születését a pogány népnek. Ennek jelképe: a három napkeleti bölcs – a három királyok – Gáspár, Menyhért és Boldizsár – a betlehemi csillagot követve megjelent Jézus jászolánál, s uralkodónak kijáró tisztelettel hódolt a kisded és édesanyja, Mária előtt. A templomokban tömjént és vizet szentelnek, innen a magyar vízkereszt elnevezés.
Fotótanfolyamainkon elsajátíthatják a tudatos és kreatív fényképezés művészetét, a technikai felszerelések tökéletes kezelését. A gyakorlati kurzusaink, érdekes és kreatív lehetőségeket ad a kortárs fotográfia iránt érdeklődő hallgatóknak, oly módon, hogy vagy aktuális fotósorozatokat készítünk, vagy a hallgatóink érdeklődési kőrébe tartozó fotózási gyakorlatot szervezünk, vagy olyan különleges helyszíneken tartunk kurzusokat, ahova csak stúdiónk külön engedélyével lehet belépni.
Egyéni lehetőségként, olyan tanítványokat várunk, akik célirányosan egy-egy témát szeretnének megkérdezni vagy ismételni, illetve lehetőség van egy teljes kurzus elméleti részeinek egyéni oktatására is. Az egyéni oktatás előnye, hogy mindig a tanítvány igényeihez és képességeihez mérten tudunk haladni a tananyaggal, több időt fordítva a személyes kapcsolatra.

További felvételek: [1] [2]
* A feltöltött felvételek beállíthatóak monitor háttérképként, a CCG Fotóstúdió készítette.
Amennyiben több információra lenne szüksége fotóiskolánkról, ide kattintva megkaphat minden szükséges tájékoztatást. Ha beszélni szeretne velünk, kérem, keressen bennünket az alábbi elérhetőségek valamelyikén.