A vásári komédia ókori gyökerű típusai: a zsarnokoskodó, zsugori idősebb úr: Pantalone, az okos szolga: Brighella (e. brigellá); a buta, pórul járó szolga: Arlecchino(e. árlekíno); a gyámoltalan szerelmespár: InnamorativagyAmorosi; a szájhős katona: Capitano; végül a tudós (ámbár ostoba) ember: Dottore.

A vásári komédia legfontosabb figurái, a cselekmény irányítói (a cselszövők) az okos szolgák. Ebből, valamint a szerepkörök, jellemek állandó vonásaiból érezhető, hogy a műfaj egyéb szempontból is „demokratikus”. A hatalommal, társadalmi privilégiumokkal bírók, vagyonosak a negatív figurák, az elnyomottak, alávetettek a pozitív hősök. Ugyanakkor a vásári komédiák jellemei árnyaltabbak, emberibbek, mint a misztériumok, moralitások allegorikus szereplői. E típusok az ókori római vígjátékban (például Plautusnál) bukkantak föl először, de végleges szerepkörüket a commedia dell’ arte-ban nyerték el. A középkornak ebből a színházából fejlődött ki a reneszánsz korban és főként a klasszicizmus korában az európai vígjáték több műfaja is (például cselvígjáték).

Típus (állandó szerep): általános és egyedi vonások egysége egy konkrét alakban.