A Poszterházat azzal a céllal hozta létre a CCG Fotóstúdió, hogy végre saját szubkultúránkat, a sajátosan magyar „jelképeket” láthassuk viszont magunk körül. Ezek lehetnek akár igazi szocialista autók, városok, tárgyak. Minden, ami senki másnak nem, csak nekünk bír jelentőséggel. Ismerős világunkat, a hazai mindennapokat viszontlátni falainkon. Ha már tudja, hogy nem a nagy lakberendezési áruházakban kapható tucatnyi fotók valamelyikével szeretné díszíteni környezetét érdemes körülnézni nálunk!
Ígérjük igazi időutazásban is része lesz, hiszen most lehetősége nyílik fotók segítségével felidézni a múltat, a régmúlt mindennapjait is. Fotók, negatívok, diák, dagerrotípiák digitális állományainak segítségével bepillanthatnak fénybezárt múltunkba is. Szeretnénk megmutatni azokat a pillanatokat, melyek csak akkor és ott történhettek meg. Az épületek, az autók, a divat egyedi kölcsönhatásának fénybezárt lenyomatát. Tudjuk, hogy a felvételek nem véletlenül készültek el. Küldetésük van!
Nagy örömmel vállaltuk fel azt, hogy a fotózás hőskora óta elkészített „kallódó” képeket megmentsük az enyészettől, és azokat közkinccsé tegyük. Hisszük, hogy a megörökített pillanatokat meg kell becsülni. Napjaink legújabb technikájával újjá varázsoljuk a képeket, és már kezdődhet is az időutazás!
Mindezek mellett szeretnénk bemutatni fotóstúdiónk mindennapi életét, és közreadniművészeti törekvéseit. Blogunk igyekszik bemutatni stúdiónk saját munkáit, fellebbenteni a fátylat kreatív anyagaink elkészítéséről. Célunk bemutatni azt a varázslatot, mely a képalkotás művészetének elválaszthatatlan része.
Szívesen fogadunk minden véleményt, építő szándékú hozzászólást. Kérjük ossza meg velünk személyes tapasztalatait, észrevételeit.





