Repülőjárat | Airlines
Repülőjárat, repülőjárat figyelő és követés, repülés szerelmesei | Airlines
Repülőjárat | Airlines. A repülés talán az egyik legrégibb vágya az emberiségnek. Az ember mindig is irigyen nézte a madarakat, mikor azok könnyedén szelték a hatalmas levegőeget szárnyaikkal. Bizonyítják ezt az ősi mitológiák természetfölötti lényei: a táltosok, sárkányok, boszorkányok, madarak. Csodálatos szerkezetek is felbukkannak, mint például a repülő szőnyeg, Daidalosz és Ikarosz szárnyai, hogy az ember is repülhessen a maga erejéből az égben. A repülés minden korban a szabadság érzését vitte az emberek szívébe. A sztyeppi népek totemállata, a turulmadár, a magyar mitológia szereplője. Árpád népe az Emese álmáról szóló legendájában e madár leszármazottjának tartja magát. A repülésről szóló legendát több vallás könyveiben megtaláljuk. A Bibliában Krisztus egy felhő hátán szállt a mennybe. Azt senki sem tudja, hogy ki, mikor és mivel próbált meg először repülni, olyan régen volt. Mindig is élt olyan ember, aki hitt a repülés megvalósíthatóságában, és meg is próbálta, de az akkori kor technikai fejlettsége a sikeres repülést nem tette lehetővé. A középkorban is izgatta az embereket a repülés gondolata, de úgy vélték, hogy csak természetfölötti képességekkel lehet repülni. Szerintük csak az ördöggel cimboráló varázslók és boszorkányok tudnak repülni, ám ezért a sötét középkor inkvizíciója szerint halálbüntetés járt.
Repülőjárat | Airlines. A benzinmotor feltalálását követően, szinte azonnal kísérletek irányultak, annak repülőszerkezetekben való felhasználására. 1897-ben épített először benzinmotort repülőgépébe, az amerikai A. M. Herring, ám ennek a szerkezetnek még nem sikerült levegőbe emelkednie. A sikerre még pár évet várni kellett…
A motoros repülés kezdetét, egy zseniális amerikai testvér párhoz kötik. A Wright fivérek, Orville Wright és Wilbur Wright. Ők voltak azok akiknek nevét az első, már a gyakorlatban is működő repülőgép megtervezésével és megépítésével kapcsolatban, és az első irányítható, motorral hajtott, levegőnél nehezebb eszközzel való repülés kapcsán megismerhettük, sok más repülési mérföldkő mellett. Ennek ellenére a kezdetektől egészen napjainkig vitatják néhányan, hogy valóban ők építették volna az első repülőgépet.
Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47
Magyar Nemzeti Galéria | Budapest nr.VI
Magyar Nemzeti Galéria | MNG a magyarországi képzőművészet múzeuma
Magyar Nemzeti Galéria | Budapest. A MNG a magyarországi képzőművészetet dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. Önálló múzeumként 1957 óta működik. Jelenlegi helyére, a Budavári Palota épületébe 1975-ben költözött.
Gyűjtőköre az államalapítástól napjainkig, a legkorábbi magyarországi emlékektől a kortárs művészetig terjed ki. Állandó kiállításai átfogó képet adnak a magyar művészet történetéről.
Magyar Nemzeti Galéria | Budapest. A MNG a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény. A Magyar Nemzeti Galériában állandó- és időszaki kiállítások, magyar és idegen nyelvű tárlatvezetések, tematikus programok, családi napok, fesztiválok és koncertek várják a látogatókat.
Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47
One comment-
Blendemanus
Óriáskerék Budapest | Sziget Eye az Erzsébet téren
Az óriáskerék 65 méter magas építmény a legnagyobb a hasonló, ideiglenesen telepíthető eszközök közül Európában. Maximális kapacitása 332 fő, a menetidő átlagosan tíz perc.
2014. december 1. hétfő at 16:26