Category Archives: Bringázás • Kerékpár útak

Csepel túra bicikli | Veteránkerékpár felújítás

Csepel túra bicikli, kerékpár alkatrész | Kerékpár felújítás

Csepel túra bicikli. Az első csepeli bicikliket 1929-ben állította elő a Weiss Manfréd, miután 1928-ban 25 ezer schillingért megvásárolta a grazi Steyr-Daimler-Puch-művektől a licencet. Tízezer kerékpárt is megvett alkatrész állapotban. Az első kétszázat még Grazban szerelték össze (Csepel felirattal), a többit itthon. Több mint tizenkétezer darabot gyártottak 1929-ben, 1930-ban pedig harmincötezret. Ekkor még csak egyféle típust dobtak piacra, női és férfi változatban, egészen 1932-ig.
Utána azonban különféle márkanevek és változatok sokaságával álltak elő. A háború végéig körülbelül ötszáz kerékpár-elnevezést védjegyeztettek. A legismertebbek ezek közül a Csepel, a Fecske, a Huszár, a Rakéta, a Merkúr, az Anker, a Turán, a Diadal, a Vitéz, az Adria, a Hangya, a Gazda, a Galamb, a Sport, a Csoda, a Mecsek és a Super volt, de létezett még Ballon, Sárkány és Pajtika is. A Fecske pedig országúti versenykerékpár. A Ballon túrabicikli: “tökéletesen megbízható luxusgép”.
Megcsodálhatunk néhány Csodát is: pirosat, kéket, zöldet. Tulajdonképpen fekete volt mindegyik, csak elöl, a címer (pajzs) körül festették a kormánycsövüket pirosra, kékre vagy zöldre. Kormányuk még fafogantyús, fékjük már kontrafék. Nem mindegyiknél volt még általános a kontra, az angol mintára szerelt Superla típus például elöl-hátul abroncsfékes. A biciklik között egy Turán típusú segédmotoros kerékpárt is találunk, a harmincas évektől azt is gyártott a Weiss Manfréd.

csepel túra bicikli kerékpár 1

Csepel túra bicikli. A háború után az üzem 1949-ig jóvátételre termelt, majd 1950-ben létrejött az önálló Csepel bicikligyár. A termelőkapacitás ekkor már százharmincezer darab körül volt évente. Új típusok jelentek meg: Csepel Túra bicikli, valamint Mátra, Robusta (mind 28-as), Tihany, Karika, Toldi, Budapest (26-osok) és a 24-es Úttörő, melyet még e sorok írójának is volt szerencséje tekerni gyerekkorában. Nyugati exportra más típusok mentek: például a Cantilever, ami itthon szinte ismeretlen volt.
A bicikligyár a hatvanas években összeolvadt a ruhaipari gépgyárral és a varrógépgyárral, s tulajdonképpen ebben a felállásban maradt meg a rendszerváltás hajnaláig, 1988-ig, amikor is az amerikai Schwinn vásárolta meg. A gyár legnépszerűbb terméke talán a hatvanas évek közepén megjelent Camping bicikli volt, ebből egymillió darabot adtak el 2000-ig. Keresettek voltak a Csepel túra bicikli, valamint az SR jelzésű versenybiciklik is, az SR 26 és az SR 27. A nyolcvanas években megjelentek a terméklistán a nyugati minták alapján gyártott BMX-ek és az ATB túrakerékpárok.
A háromnegyed évszázadra visszatekintő csepeli bicikligyártást ma a Schwinn-Csepel folytatja, amely főleg Schwinn fejlesztésű drótszamarakat állít elő, de termékkínálatukban ma is megvan még a Csepel túra bicikli, valamint a Camping modernizált változata.

Csepel túra bicikli. Ezen híres biciklik, egy háború utáni darabját sikerült beszereznem egy (Csepel túra bicikli, eredetileg piros, jelenlegi állapotában csúnyán kézzel feketére festve) női kerékpárt, amit szeretnék felújítani.

csepel túra bicikli kontakt

Csepel túra bicikli. Ehhez a felújítási munkához kérnék egy kis segítséget. A  fenti képen bemutatott (Csepel túra bicikli dekorációs) matricákra lenne szükségem. Ha valakinek megvan az eredeti festés bármilyen számítógépes változata (.jpg .ai stb.) kérem küldje el számomra. Köszönettel.

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Retro bicikli | A kerékpározás hőskora

Retro bicikli, kerékpározás, kerékpár fotók | Fotómúzeum

Retro bicikli | A kerékpározás hőskora. Amíg a városokat át nem szabták az autókra, mindenki a mindennapos viseletében bringázott. Nők és férfiak elegánsan vagy szakadtan, ahogy mellesleg a mindennapokban éldegéltek. Majd a bicikli kiszorult a falvakba és a városokban csak pár renegát maradt a maga technikai felszerelésében vívva térért folytatott városi gerillaharcát.

Retro bicikli és kerékpározás - Nr.I

Retro bicikli | A kerékpározás hőskora. A hiper-szuper biciklik korában meglátni egy működőképes és használatban lévő régi kétkerekűt csodának számít. Az autónkból még csinálunk is veterán mobilt, de egy bicikliből nem igazán. Hétvégén mégis volt szerencsém néhány igazi retro és oldtimer trangához.
Régi, gyűjtők számára érdekes kerékpártokat fotózhattam. A klasszikus autók és motorok gyűjtéséhez hasonlóan sokan a kerékpárokban élik ki a nosztalgikus hajlamaikat, a régi technikai megoldások iránti csodálatukat.

Retro bicikli és kerékpározás - Nr.II

Retro bicikli | A kerékpározás hőskora. Kapcsolódó cikkünk.

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Critical Mass | A rendezvény

Critical Mass, kerékpár fotók | Bringás felvonulás • Budapest

Critical Mass | A rendezvény. Évente kétszer megrendezésre kerülő kerékpáros felvonulás, melynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a városi bringázásra.
Sokféle irányból próbáljuk megmutatni a magyar biciklis közlekedés forradalmi fellendülését. Megmutatjuk azt, amit mindannyian szeretünk a bringázásban: hogy az egész egy tök szabad, egyszerű és vidám módja a közlekedésnek, amihez nem kell sportolónak vagy álöltözékbe öltöznöd. Stílusos bringások, bringás stílusok.

Critical Mass 2011 - Budapest 01

Critical Mass | A rendezvény. Először ilyen felvonulás, azzal a céllal volt, hogy megmutassák, mennyire barátságtalanok a városok a kerékpárosoknak. Valójában a CM nem egy közvetlen akció, hanem inkább egy városi kerékpártúra, amely során egy kihirdetett találkozóhelyen összegyűlnek a kerékpárosok és együtt eltekernek a város egyik pontjából a másikba.

Critical Mass 2011 - Budapest 02

Critical Mass | A rendezvény. Magyarországon áprilisban, a Föld napján és szeptemberben az európai autómentes napon két nagyobb felvonulást is tartanak. A CM felvonulások során egy kihirdetett útvonalon (általában rendőri biztosítással) végigkerekeznek az összegyűltek. Gyakori, hogy kereszteződésekben vagy a célban megállva a résztvevők fejük fölé emelik kerékpárjaikat, ezzel felhívva a figyelmet ezen közlekedési forma létjogosultságára, illetve hátrányos helyzetére.

Critical Mass 2011 - Budapest 03

Kapcsolódó cikkünk.

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Critical Mass Anno | Fotómúzeum

Critical Mass Anno, fotómúzeum | Fotóművészet, fotókiállítások

Critical Mass Anno | Fotómúzeum. Kerékpáros szezonnyitó nap a hétvégén. Szombaton reggeltől [remélhetőleg] a bringákról fognak szólni Budapest utcái. Stúdiónk is tradíciót szeretne teremteni, hogy az idei rendezvényről készít egy fotókiállítást. Addig is kedvcsinálónak itt egy fénykép gyűjteményünkből.

Critical Mass Anno - Fotómúzeum

Kapcsolódó cikkünk.

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Kerékpár magazin | Fotóművészet

Kerékpár magazin, kerékpár fotók | Fotóművészet, fotókiállítás

Kerékpár magazin | Fotóművészet. A kerékpár [vagy bicikli]: egy emberi erővel hajtott jármű. XIX. századi kifejlesztése után fokozatosan nyerte el a mai formáját. Egykerekű típusát monociklinek, háromkerekű változatát pedig triciklinek hívják.

Kerékpár magazin fotóművészet 1

Kerékpár magazin | Fotóművészet. A 20-as években még komolyan készültek az emberek a fotózásra. Esemény volt, ha a műteremben vagy akár a lakás nappalijában fotográfia készült a családról. Már napokkal előtte izgatottan készültek a „nagy eseményre”. A legjobb ruhájukat vették ki a nagy szekrényből, a férfiak felkeresték a borbélyt aznap reggel. A hölgyek a tükör előtt gyakorolták az ábrándos tekintetet vagy az elhivatott anya pillantását. Mivel nem tudhatták még hány alkalom adódik az életükben amikor a kamera elé állhatnak, ezért ezeknek a képeknek tökéletesnek kellett lenniük. Egy jól sikerült fotó akár meghozhatta a hőn áhított esküvőt, a jó partit, de kikerülhetett az ebédlő falára is ahol az egymást követő generációk csodálhatták meg, a kor hangulatát. A gyökereket.

Kerékpár magazin fotóművészet 2

Kerékpár magazin | Fotóművészet. Mára, a digitális korszak beköszöntével már megváltozott az igény a képekkel szemben. Mintha eltűnt volna az az izgatott visszafogottság, ami megadta minden képnek az alaphangulatát. Pedig milyen nagy dolog is ott állni az udvaron, a vasárnapi ruhában a saját biciklivel!!!

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47