Archívumunk mélyéről | Írógépeink nr.II

Filed Under (Tárgyaink) by Blendemanus on 28-06-2010

Mostani galériánkkal nem feltétlenül a fotóink bemutatására helyeztük a hangsúlyt, hanem egy régebben megkezdett sorozatunkat szeretnénk folytatni, melynek célja, hogy a fotózásainkhoz vásárolt díszletek „melléktermékeit” is közreadjuk, mert megítélésünk szerint ezek érdekesek, és szórakoztatóak.
Az írógép, valamint a levelek a külföldi turistacsoportok, és a magyarok által is szívesen látogatott Ecseri Piacról kerültek újra elő.

irogep_01

Pestszenterzsébet, 942 VIII 4
I. 62 sz. postafiók
Kedves Hölgyeim!
Becses levelüket 4-én vettem kézhez. Tartamukról tudomást szereztem. Komolyan törekvő és az eszméhez rendszeresen hozzájáruló tanitványaim is ezidőszerint lakásom szük viszonyai miatt alig találnak helyet. Ha természettudományi müveltségük kiegészitésével eredményesen foglalkozhatnak és ezalapon megszerzett képességük segítségével több önállóságra is szert tehetnek, ha annak idején majd jelezni fogom, azesteben nem bánom ha jönni fognak.
Tisztelettel
B.

irogep_01-1

irogep_01-2

irogep_01-5

Szivem!
A mikor érett leányfejét az oltárnál meghajtja s szép leányálma még rózsaszinübbé válik, gondoljon arra, hogy valahol az „ős” hazában, valahol a csiki havasok között is melegen gondolnak Magára és sok szeretettel kívánnak Magoknak végtelen örömet, végtelen boldogságot.
Budapest, 1941. julius hó 5-én.
J.
m.kir.állampénztári főtanácsos

A szövegeket eredeti változatukban [csak a nevek helyett használtunk rövidítéseket] közöltük, így a stilisztikáért, és a helyesírásért nem vállalunk felelősséget.

Amennyiben szeretne bepillantani sorozatunkba, kérjük kattintson ide, és további kellemes böngészést kívánunk.

Write a comment