Táncszínház | Fotósuli nr.III

Táncszínház, kortárs tánc, modern tánc | Fotóművészet, fotók

Táncszínház| Kortárs tánc. Színházi díszletfestő, kastélydekorátor, ékszerek, bútorok készítője, reklámplakátok mágusa, ám mindenekelőtt a cseh – vagy inkább európai – szecesszió nagymestere: ki ő? Ne jöjjön zavarba kedves olvasóm, nem kell tudnia, hiszen a közép-európai művészek sorsközössége éppen abban áll, hogy ismertségük alig terjed túl nemzeti hovatartozásuk határain, csak szűk szakmai körökben otthonosak. Tennünk kell érte, hogy ne legyen így. A sok-sok eredeti grafika, szemgyönyörködtető indavonal, virág, levél, no meg az idilli nők, ruhaköltemények, hajkoronák, melyeket Alfons Mucha alkotott – róla van szó természetesen, őt idézi majd táncszínházi előadásunk –, időtálló érték, rólunk, nekünk is szól, nem maradhatunk ki belőle. S ha azt kérdezné tőlünk valaki, hogy miért megyünk határon túlra ihletért, íme, válaszunk: Mucha körkörös, a természeti folyamatokat imitáló idő-szemlélete, burjánzó „zenei” világa, tematikai sokszínűsége, gazdagsága különösen közel áll eddigi műveinkhez, a Kun Attila által alapított PR-Evolution Dance Company poétikai vállalásához. Ha nem hiszi – nos: erre kérjük, invitáljuk – járjon utána.

táncszínház pr evolution dance company 1

PR-Evolution Dance Company: [1] [2] [3] [4] [5]

Táncszínház| Táncfórum 2009. A Tánc Világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapján, április 29-én táncelőadásokkal ünneplik szerte a világon. Ez a táncművészet legnagyobb ünnepe, amelyhez kapcsolódóan a Nemzeti Táncszínház 2009-ben kilencedik alkalommal rendezett fesztivált, ahol most következő fotósorozataink készültek.

táncszínház táncfórum 4táncszínház táncfórum 5

Táncfórum | Mozdulat művészet: [1] [2] [3] [Fotósorozat | Kontakt]

Táncszínház| Kortárs tánc. Stúdiónk fotótanfolyamain szervezünk olyan gyakorlati órákat, melyeken érdekes és látványos fotóanyagok készíthetőek, és amelyek amúgy zárt helyszíneken vannak.
Amennyiben több információra lenne szüksége fotóiskolánkról, ide kattintva megkaphat minden szükséges tájékoztatást. Ha beszélni szeretne velünk, kérem, keressen bennünket az alábbi elérhetőségeink valamelyikén.

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

3 comments

  1. Blendemanus

    Fotóoktatás | Kortárs művészfotó tanfolyam

    Művészfotó tanfolyamunkon elsajátíthatja a kreatív és alkotó kortárs fényképezés fortélyait, tisztában lesz a különleges technikák alkalmazásával, elméletben és gyakorlatban egyaránt. A fotótanfolyam kifejezetten a digitális és analóg fotóművészet etikai és formai szabályainak megfelelően vezeti be hallgatóit a szakma legrejtettebb titkaiba.

    Fontos számunkra a művészet iránti elkötelezettség, a kortárs fotográfia szeretete és a kreativitás formálása. Nálunk nem csak helyesen tanul meg exponálni, hanem tudatosan fogja elsajátítani a fények és árnyékok csodálatos világának megörökítését. Legfőbb célunk, hogy az elméleti órákon és gyakorlati fényképezések alkalmával a tanulók minél inkább kedvüket leljék a művészi alkotások létrehozatalában.

    A fotós tanfolyam kiemelten foglalkozik a digitális fotográfia szakmai fogásaival. A kreatív kompozíciós szabályok elsajátítására az elméleti és gyakorlati foglalkozások mellett a külön képértékelések, képelemzések adják a legmegfelelőbb megoldást.

    2012. július 16. hétfő at 07:12

  2. Blendemanus

    Fotóoktatás | Technikai és szoftveres workshop

    A technikai és szoftveres workshopok alkalmával az elméleti előadásokat és technikai gyakorlatokat egyben tartjuk témákra bontott feladatokkal. A szoftverek egyszerűbb kezelésének elsajátítása érdekében bemutatókkal színesítjük az előadásokat.

    Komoly szakmai háttérrel rendelkezünk, mely egyben biztosítja hallgatóinknak a további fejlődés lehetőségét. A workshop-okon elsajátíthatók a RAW képfeldolgozás, a digitális retusálás valamint a kreatív képalkotás technikai és művészi fogásai. Sok tippet-trükköt mutatunk hallgatóinknak, mely inspirálja őket is e rendkívül látványos, de nem könnyű műfaj elsajátítására.

    2012. július 16. hétfő at 07:22

  3. Blendemanus

    Fotóoktatás | Photoshop fotósoknak

    Sajátítsd el a legelterjedtebb képszerkesztő eszköz, az Adobe Photoshop használatát a fotós szemszögéből!

    Speciális tematikájú képzésünkön a fotográfiai felhasználók számára nyújtunk hasznos, gyakorlati ismereteket a képfeldolgozás, retusálás és képszerkesztés területén. Sokéves fotós és képi utómunka tapasztalattal tálaljuk a szakmai fogásokat. A tippek és trükkök bemutatásával együtt olyan képzésben részesülhetnek tanítványaink, ami egyedülálló a mai oktatási piacon.

    2012. július 16. hétfő at 07:25

Leave a comment

Your email address will not be published. Required fields are marked *

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>