Category Archives: Közlekedési eszközeink

F4U Corsair

F4U Corsair “Whistling Death” | Vought F4U Corsair

F4U Corsair “Whistling Death” | Repülőnap. A Vought F4U Corsair csillagmotoros vadászrepülőgép volt, amely a második világháborúban és a koreai háborúban is szerepet kapott, mint haditengerészeti repülőgép. Méreteivel az egyik legnagyobb és ezzel együtt a leggyorsabb repülőgép-hordozóról üzemeltethető dugattyús motoros vadászgép volt a II. világháború alatt. A Corsair fejlesztését 1938-ban kezdték meg Igor Szikorszkij és Rex Beisel tervei alapján, első felszállására 1940. május 29.-én került sor: ekkor érte el elsőként amerikai vadászgép a 640 km/óra sebességet vízszintes repülésben.

F4U Corsair 01

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Vasútállomás | Fotópályaudvar nr.I

Vasútállomás, vasútállomások, vasúttörténet | Fotóművészet, fotókiállítások

Vasútállomás | Fotópályaudvar. „A ritka szívbajos Maszlagovnak negyvennyolc rubel ütötte a markát, és két hétre beutalót kapott Kiszlovodszkba. A negyvennyolc rubelből nyolcat Marjának adott, a maradék negyvenet pedig egy alkalmi ismerősére költötte, akivel Minyeralije Vodi mellett, a vonaton akadt össze.”
Mihail Bulgakov • Morfium

Vasútállomás | Fotópályaudvar. Everling Csaba fotóin megjelenik a véletlen, melyet tudatosan végsőkig feszít, kutatja lehetőségeinek határát, fotográfusi precizitással rögzíti a pillanatot s tölti meg egyéniségével.
A megoldás pontossága, az olykor feszes kompozíció, a kiragadott töredék, – gondolat bizonyítja léte, létünk mozgásra kész; a vonat indul.
A dolgok áthatása a létezés struktúrájába emeli a létezők bizonyos tulajdonságait, azért hogy egy napon ráláthassunk a konstrukció határaira , ”felszabadítva az ezáltal létrehozott teret”.
Rendkívül fontos dolog hogy az így képződött belső világ igazolást nyerjen a szemlélő, a képeket értő, értékelő ember kerüljön a dolgok központjába.
Az ábrázolási felület valósnak vélt  tárgyát figyelve – lehetővé válik, hogy a befogadó szempontjából körvonalazódjon az a  vizuális probléma amikor a művész szubjektív tapasztalatai regisztrálására törekszik.
Everling Csaba munkásságát a regisztrálás, a különböző élethelyzetek feldolgozás, átértékelése jellemzi. Fontos pillanat ez mivel változó világunkban a tények makacs dolgok-megkerülhetetlenek ugyanakkor állandó jelenlétükkel figyelmeztetnek arra, hogy az idő hatalmi tényező és az igazi tett annak rögzítése.

Fotópályaudvar – Beszállás.

A megnyitót írta: Horkay István – festőművész

vasútállomás 01

Vasútállomás | Fotópályaudvar: [1] [2] [3]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Volkswagen Beetle | Bogár rajzás 2010

Volkswagen Beetle | Ferdinand Porsche, oldtimer autók

Volkswagen Beetle | Bogár rajzás. Aranyos pofák ezek a “Bogarak“… Egyre rozsdafoltosabb dísztárcsájukban is magunkat látjuk meg: milyenek voltunk gyermekként, hogy tudtunk bízni a jövőben, és hová tűnt el annyi év. Azonban a sok kicsi Bogár most is szalad, liheg, zihál fáradhatatlanul, azzal a soha ki nem alvó kaján vigyorral a képén. Olyan gondolatokat ébreszt az emberben, mely megbékíti a jelent a múlttal és kézzel fogható folytonosságot ad. Hát lehet szomorúnak maradni őket látva? Lehet őket nem szeretni? Hát még fotózni…
Volkswagen Beetle. A hétvégén fotóstúdiónk kilátogatott a “bogarasok” idei első találkozójára egy kis autófotózásra.

volkswagen beetle bug ferdinand porsche oldtimer bogár rajzás 1

Volkswagen Beetle | Bogár rajzás. A VW Bogár története az 1930-as évekre nyúlik vissza, amikor Németország nemzetiszocialista vezetése széles néprétegek számára elérhető népautó gyártását tűzte ki célul. Az autó fejlesztésében jelentős szerepet játszott Ferdinand Porsche, akit a Bogár megteremtőjeként tartanak számon.

Volkswagen Beetle | Bogár rajzás: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Vespa • A városi közlekedés legeredetibb formája | Vespa nr.I

Vespa motorok, robogók | Piaggo scooter

Vespa • A városi közlekedés legeredetibb formája. A Vespa nem egyszerűen robogóként írta be magát a történelembe, hanem mint mítosz, életmód és önkifejezési eszköz. A Vespa az évtizedek során mindig is képes volt a saját korának a kultúráját tolmácsolni és kifejezni. Erőssége mindig a korszerűség volt, hogy magába tudta gyűjteni a társadalmi változásokat valamint az új irányzatokat, és azokat a mobilitás kifejezésére fordította. A Vespa születése óta egy üzenet, a korszerűség jele. És ma ez a modernség a városhoz kapcsolódik. Nem véletlen, hogy akik ma Vespa robogót választanak, a nagyvárosi kultúrában élnek, azokat a helyeket és tevékenységeket keresik és próbálják ki, amelyeket a nagyváros kínál. Aktualitása teszi “élő” legendává, jobban mondva kultusz tárggyá a Vespát. Olyan tárggyá, amellyel könnyű összhangba kerülni, amelyen keresztül kifejezhető a saját személyiségünk kortalan stílusának köszönhetően, amely bár folyamatosan változtatja a külsejét, sohasem tagadja meg önmagát.
A Vespa informális, elérhető, feltűnő és kimeríthetetlen életörömet fejez ki, üzenete csalogató, részvételre csábít, az állandó megújulásról és a kifejezés szabadságáról szól.

vespa oldtimer motorok

Piaggo • A városi közlekedés legeredetibb formája: [1] [2] [3]

A városi közlekedés legeredetibb formája | Fotózások: [1] [2] [3]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Sportmotor | Miért szeretik a férfiak a sportmotorokat?

Sportmotor, sportmotorok, képek és fotók | Fotóművészet

Sportmotorok | Képek és fotók. A választ ez idáig rejtély fedte, de az alábbi képeket megnézve megtudhatja az igazságot. Felkészült? Ergonómia felejthetetlen stílusba csomagolva.

Sportmotor - Motorcycle 01

Alkalmi huligán. Elvan a városban, tűri a túrát, de leginkább a kergetőzést szereti a sportmotor. Rajtunk nem múlott! Motorok azoknak, akik feszegetni akarják határaikat és túl is szárnyalják azokat. Eszement teljesítményre és felszereltségre számíthatunk…

Sportmotor - Motorcycle 02

Sportmotorok | A modernkori vívmányok. A végtelen utazás és a szabadság kétkerekű szimbólumai és látványos koncepciói. A végtelenbe vezető utak nyújtotta szabadság és a függetlenség érzései.

Sportmotor - Motorcycle 03

Erő, agresszivitás | Tiszta adrenalin. Minden egyes gázfröccs alkalmával mosolyt csal a motoros arcára. Gondtalan, élvezetes motorozás mindenki számára. Két keréken a milliónyi mosolyért.

Sportmotor - Motorcycle 04

Motorkerékpár | Képek és fotók. Csakis az erőteljes és zavartalan motorozás mindent elsöprő élménye számít. Egy életre szóló élmény kapujában. Az elfogó vadászgép, a sportoló,  az aerodinamikus avantgárd. Hódítsd meg az utakat!

Sportmotor - Motorcycle 05

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Peugeot 404 Coupe

Peugeot 404 Coupe | Pininfarina

Peugeot 404 Coupe | Oldtimer autók. Stúdiónknak az elmúlt héten egy újabb lehetősége nyílt arra, hogy egy díjnyertesen restaurált oldtimer autót fotózzon. Kevés igényesen restaurált francia veterán autóval lehet találkozni, de szerencsére vannak kivételek. Ilyen a most terítékre kerülő Peugeot 404 Coupe is.

Peugeot 404 Coupe 01

Peugeot 404 Coupe | Oldtimer autók. A szintén Pininfarina tervezte szedán után egy évvel, az 1963-as Párizsi Autószalonon jelent meg a 404-es Coupé változata.
A 404 Cabriolet olyannyira Pininfarina-termék volt, hogy az összeszerelését nem is Franciaországban, hanem Torinóban végezték. A kupé csak hat évig készült, a négyajtóst és a kombit még a 80-as évek elején is gyártották Afrikában. Alig több mint hatezer kupé hagyta el a Pininfarina szerelőszalagját, így bár ritka volt, nem volt iszonyatosan drága.
A világ minden pontján ritkaságnak számító, de leginkább Hollandiában és Franciaországban csodált 404 Coupét jelenleg a Pásztor Classic autószalonban láthatja a hazai veterános közönség.

Peugeot 404 Coupe: [1] [2] [3]

Peugeot 404: [Limusine] [1] [2] [3]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Mini Morris

Mini Morris | Poszter, plakát

Mini Morris | Poszter, plakát. Ötven éve, 1959-ben mutatkozott be a nagyközönségnek minden idők egyik legnépszerűbb autója, a Mini. Születése közvetve az 1956-os szuezi válság utáni benzinhiánynak köszönhető, amikor a brit piacon a hazai autók helyett a kis fogyasztású Volkswagen “bogarakat” kezdték vásárolni. A legnagyobb angol autógyár, a BMC úgy döntött, maga is előáll egy hasonló modellel. A tervezésre Alec Issigonist kérték fel, aki szabad kezet kapott, mindössze azt szabták meg neki, hogy a kocsi nem lehet hosszabb 3 méternél, magasabb és szélesebb 1,20 méternél és már meglévő motort kell használnia.

mini morris 1

Mini Morris | Put the fun in functional. Urbanizáció (latin urbs: város): alatt az emberi települések sűrűsödését és növekedését értjük. Ez a folyamat napjainkban egyre gyorsabban és nagyobb mértékben történik.
Az emberek gyakran a megjelenés alapján ítélnek. Amikor azt hiszed, hogy neked már semmi újat nem tudnak mutatni, a MINI a feje tetejére állít mindent méltó vezetési élményével, kiegyensúlyozottan sportos eleganciájával és ellenállhatatlan városi sármájával. Egyediség a legapróbb részletig.

Mini Morris | Oldtimer talákozó: [1] [2] [3] [4] [5]   [Poszter]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Közlekedési múzeum | Szentendre

Közlekedési múzeum, Szentendre | Fotóművészet, fotómúzeum

Közlekedési múzeum | Szentendre. Tény ilyen is volt! Már egészen megfeledkeztem róluk, pedig még ültem is rajtuk. Valahogy egész más világ volt akkor. Szebbek is voltak a járművek. Sok apró finomságot fedezhetünk fel rajtuk. Kilincsek, kapaszkodók. Még hallom is a fülemben a körúton közeledő villamost. Jó újra látni őket. Az ajtón belépve mintha megállt volna az idő.
Tartson velünk egy kis időutazásra. Jegyeket, bérleteket ezúttal nem kell előkészíteni…

Közlekedési múzeum Szentendre - Trains Nr.01

Közlekedési múzeum Szentendre - Trains Nr.02

Közlekedési múzeum | Városi Tömegközlekedési Múzeum. A Városi Tömegközlekedési Múzeum 1992-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a BHÉV (Budapesti Helyi Érdekű Vasutak Rt.) egykori szentendrei kocsiszínjében. Budapest és Magyarország városi közösségi közlekedésének történetét, a BKV és jogelődeinek tárgyi és szellemi örökségét bemutató gyűjtemény öt kiállítóteremmel, bemutatócsarnokkal és szabadtéri kiállító területtel várja közlekedés iránt érdeklődőket.
A múzeum látogatói több száz fényképfelvételen, korabeli dokumentumon, jegyen és tárgyi emléken keresztül kaphatnak képet a főváros közösségi közlekedésének kialakulásáról és fejlődéséről az első lóvasúti vonal megnyitásától egészen a megépített- és tervezett metróvonalakig, az első omnibuszok megjelenésétől az autóbusz- és trolibusz-közlekedésig. Budapest mellett bepillantást nyerhetnek a történelmi Magyarország 30 városának villamos és helyi érdekű vasúti közlekedésébe is.

Közlekedési múzeum | Szentendre: [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Magyar Fotográfia Napja 2009 | Fotómúzeum

Magyar Fotográfia Napja, fotóművészet, fotókiállítások | Művészfotó, art fotók

Magyar Fotográfia Napján szeretnénk tisztelegni a fényképészet előtt a stúdiónk archívumából néhány felvétellel.
A magyar fotográfia napját ünneplik országszerte augusztus 29-én. A rendezvény életre hívója és a programok szervezője a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége karöltve a Magyar Fotóművészek Világszövetségével, valamint együttműködve száznál több szakmai és társadalmi egyesülettel.

Magyar Fotográfia Napja. 1840. augusztus 29-én a Magyar Tudós Társaság ülésén az eredetileg bölcsészdoktor matematikus, fizikus és földrajztudós Vállas Antal bemutatót tartott arról: “miként lehet a fénysugarak segítségével maradandó képet alkotni egy ezüstözött rézlemezre, amelyet megvilágítás előtt fényérzékennyé tettek.”
Az 1809 májusában Pesten született Vállas Antal 1851-ben kivándorolt Amerikába, s 1869 júliusában New Orleansban hunyt el.

Magyar Fotográfia Napja. A régmúlt kamerái még nagyok és nehézkesek voltak, így a fényképészet témája akkoriban a beállított portrék és a tájképek köréből kerültek ki.

magyar fotográfia napja 1

Velence anno: [1] [2] [3]

A közelmúlt technológiái már lehetővé tették, hogy a fotósok már megvalósíthatták teljes művészeti elképzeléseiket.

magyar fotográfia napja - fotópályaudvar

A jelenkor modern képalkotási eszközei képessé tesznek miket arra, hogy megalkothassuk minden vizuális elképzelésünket.

magyar fotográfia napja - flower iris

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47

Li–2 | Kármán Tódor

Li–2, Liszunov repülés | Képügynökség

Li–2 | Kármán Tódor. A budapesti Műegyetemen szerzett diplomát, ahol Bánki Donát mellett egy ideig tanársegédként dolgozott, majd a Ganz Rt. mérnöke lett. Németországban tanult, majd 1912-ben visszatért Selmecbányára, de még abban az évben elfogadta az aacheni egyetem professzori ajánlatát. Az első világháborúban a Monarchia hadseregében szolgált, előbb ruharaktárosként, majd a Bécs melletti Aerodinamikai Laboratóriumban. Itt fejlesztett ki 1917-ben egy helikopterhez hasonló, de földhöz kötött tüzérségi megfigyelőeszközt, a PKZ-t. A háború után hazatért, de 1919-ben már újra Aachenben tanított.
1933-ban véglegesen letelepedett az Egyesült Államokban. Itt részt vett a rakétakutatásokban (Guggenheim-laboratórium). Fontos szerepet játszott az első rakéták kifejlesztésében. Őt tekintik a szuperszonikus repülés atyjának. Űrkutatással is foglalkozott. Nevéhez fűződik a NASA Jet Propulsion Laboratory megalapítása is. A National Medal of Science kitüntetést 81 évesen John F. Kennedy elnöktől vette át.

Li–2 | Kármán Tódor. 1934-ben a Douglas cég megbízásából elkészítette a világ egyik legsikeresebb utasszállító repülőgépe, a DC-3-as aerodinamikai elméleti számításait, és ami később az orosz gyártmányú LI-2-es gép alapja is lett.

Li–2 - Kármán Tódor 01

Li–2 | Kármán Tódor. A képeinken látható LI-2-es repülőgépet a munkássága előtt tisztelegve nevezték el Kármán Tódorról, és a fotókon látható HA-LIX lajstromjelű gép idén repül 60 éve.

Li–2 | Kármán Tódor: [1] [2] [3]

Everling Csaba | fotográfus
+36 30/952 69 47